Miért enyhítette jelentősen a domaszéki taxisgyilkosság vádlottjának büntetését a másodfokú bíróság?

Miért enyhítette jelentősen a domaszéki taxisgyilkosság vádlottjának büntetését a másodfokú bíróság?

 

Az emberölés a legsúlyosabb bűncselekmény, amelyért a legsúlyosabb büntetés jár. A sajtóban domaszéki taxisgyilkosságként elhíresült 1998-as ügyben 2015-ben fogták el a gyanúsítottat, majd indult meg vele szemben a büntetőeljárás. Egykori védencemet a Szegedi Törvényszék 2016-ban életfogytig tartó, fegyházbüntetésre ítélte, kimondva: legkorábban 30 év után bocsátható feltételes szabadságra. A védelmi fellebbezésre tekintettel került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára, ahol a vádlott védője voltam.

A Szegedi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletben kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztést, 14 év fegyházbüntetésre enyhítette.

Nem véletlenül kezdtem azzal, hogy az emberölés a legsúlyosabb bűncselekmény, amelyre a legsúlyosabb büntetést kell kiszabni. A jogállami büntetőjognak azonban számos olyan elve és szabálya van, amelyeket még a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőivel szemben is alkalmazni kell. Ettől lesz jogállami. A jogállami büntetőjog egyik legfontosabb elve, hogy mindenkire egyformán tartalmaz szabályokat, és mindenkit ugyanazon szabályok mellett ítélnek meg. Ezen konkrét ügyek szörnyűségeit látva a társadalmi igazságérzet, gyakran háborog, de lássuk be ez az egyetlen lehetséges megoldás. A védő mindig a terheltet védi és sohasem az elkövetett bűncselekményt!

A Szegedi Ítélőtábla elfogadta azt a védői érvet, hogy a terheltet nem érheti hátrány amiatt, hogy cselekményének elbírálása csaknem húsz évvel később következett be. Ennek a konkrét ügyben az általános időmúláson túl azért volt különös jelentősége, mert az időközben bekövetkezett törvényi változások alapján tényszerűen tudott a védelem arra rámutatni, hogy ha a terheltet a cselekmény elkövetése után állították volna bíróság elé, akkor nem kapott volna életfogytig tartó szabadságvesztést. Vagyis a kérdés:

Az elkövetéskori vagy az elbírásláskori törvényt alkalmazza-e a bíróság?

A büntetőjogi főszabály, hogy a bűncselekményre az elkövetéskori törvényt kell alkalmazni, kivéve, ha az elbíráláskori törvény enyhébb elbírálást tesz lehetővé, vagy a cselekmény már nem is minősül bűncselekménynek. Ezek a szabályok mindig is sarokpontjai voltak a büntetőjognak.

 

Dr. Ragány Zoltán

büntetőügyvéd

Szegeden, Budapesten, és mindenhol, ahol szükség van a segítségemre!

 

Vissza